A 12.20. után leadott rendeléseket 2025.01.06-án kezdjük el feldolgozni, boltunk pedig legközelebb 2025.01.13-án nyit újra! 
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Minden amit a vendéglátásról tudni kell

Tradicionális japán kések

2019.05.03 06:17

A tradicionális japán kések története

A japán kések márka választéka

Tradicionális japán kések

 

 

 

Mit is jelent a tradicionális szó? A hagyományt, hagyományosságot foglalja magában. Ez vonatkozik a különböző tárgyakra, rendezvényekre, ételekre, stb. De mi most a tradicionális japán késekkel fogunk alaposan megismerkedni.

 

A tradicionális japán kések története

 

Feltételezhetően az első japán kés a Nara korból került elő. Ekkor még a katana kardokra hasonlítottak, keskeny pengével. Az Edo korban már kicsit más formájú késeket találtak fel, ekkor már előkerült a yanagi, deba, nakiri kés, amelyeket általánosan hasznosítottak is.

 

A Meiji korban, az európai kultúrával együtt fejlődve megjelentek a nyugati stílusú kések, amelyeket marhahús feldolgozására használtak. A Showa korban egyre népszerűbb lett a vörös húsok fogyasztása, ezért megalkották a bunka nevű kést, amely a mostani santoku kés elődje.

 

kai tm kamagata

 

Kezdetben minden kés a katanák kovácsolt acél anyagából készült. Természetesen még napjainkban is gyártanak ilyen tradicionális késeket. Ezek a típusok könnyen rozsdásodnak, mivel a pengék egyfajta fémből, fehér vagy kék acélból készülnek, markolatuk pedig csontból vagy fából. Ezeket a típusokat a japán mesterszakácsok idősebb korosztálya tartja a legjobb eszköznek a szakmában, ezért ezen darabok meglehetősen drágák.

 

A másik legelterjedtebb technológiájú penge a kasumi, melyben acélt vagy acél ötvözetet és egy lágyabb fémet kovácsoltak össze. A kettő kombinációjával egy egyszerűbben kezelhető és rugalmasabb pengéjű eszközt alkottak.

 

Napjainkban legtöbbször rozsdamentes acélból készült késeket használnak.

 

A japán kések márka választéka

 

A japán kések a szakácsok, szakemberek közkedvelt eszközei. Ez nem véletlen, hiszen ezek az eszközök rendelkeznek világszerte a legjobb minőséggel, tartóssággal. Az élek rozsdamentes acélból készülnek, kialakításukat a felhasznált munkaterületre alkották meg.

 

kai shun santoku

 

Webáruházunkban számos kiváló minőségű japán kést találhatsz, melyek közül most bemutatunk párat. Nézzük például a KAI Shun japán szakácskést. A Kai konyhai késeket 1908-ban Japánban kezdték el értékesíteni. Ezek a kések kiváló minőséggel, nagyszerű éltartó képességgel rendelkeznek. Az adott tulajdonságok alapján nagy elismerésnek örvend a szakácsok, séfek körében. A Shun sorozatban készült kések damaszk acélból készülnek 32 réteggel, markolatuk pedig pakka fából van. A Kai Shun kések mindegyike a kézzel megmunkált eszközök egyedülálló minőségét, tartósságát tükrözi. Minden séf, szakács és szakmában dolgozó ember legkiválóbb és szeretett munkaeszköze.

 

A másik kés, amit szeretnénk nektek megmutatni, egy igazi tradicionális eszköz, ez pedig nem más, mint a MCUSTA Zanmai Supreme Hammared Santoku. Ez a kés az igazi japán kultúra alapján készül. Minden egyes darabot kézzel kovácsolnak damaszk acélból. Markolata 8 oldalú laminált pakkafa, díszítése pedig szegecs és nikkel ezüst bakni. Ideális eszköz bármilyen konyhai munkára, a megfelelő karbantartással az él sokáig tartós marad.

 

Nos, a leírtak alapján nem véletlen, hogy a tradicionális japán kések a legelterjedtebbek és igen közkedvelt eszközök a szakácsok, séfek és konyhatündérek körében, hiszen a gondosan megmunkált és kiváló minőségű alapanyagból készült kések meghozzák a sikert a munka során.

 

Figyeljünk mindig a megfelelő karbantartásra, és garantáltan hosszú életű lesz a választott kés. Webáruházunkban megtalálhatod a tradicionális japán kések egyikét, amely csakis rád vár. Szép napot!

Rólunk mondták vásárlóink